Ami a regénybe nem fér bele

Író a városban

Író a városban

A Lidércmegálló, az élmény megosztása, és az e-book

2017. március 23. - VirágE

94a3a17ef685431fa518420a12470fab.png

Avagy miért jött létre a Lidércmegálló, és mi várható a továbbiakban.

A Lidércmegálló egy interaktív meseregény, ami a Facebookon született, egy hónapon keresztül napi egy rész került publikálásra, és a cselekmény folytatását az olvasók döntötték el a hangulatjelekkel. 2017. február 20.-án indult, az utolsó rész március 20.-án került ki, és összesen harminc epizódból állt ami ellentmond annak, hogy a számozás szerint 29. Mert még a legelején elbaltáztam a számozást, és igazából akkor volt rendben, amikor a 25. résznél újra elrontottam, amit visszaírtam a rosszra végül.

 

Miért jött létre?

Hogy miért kezd valaki interaktív regénybe, amikor íróként van elég baja kéziratjavításokkal, az egy hosszabb történet.

Én ugye azért írok, mert a) el akarok mesélni valamit, b) azt a valamit meg akarom osztani.

A megosztás tök egyszerű például az előadóművészeknek: azonnal létrejön a közös élmény, a visszacsatolás, amikor ő benne van a flow élmény közepében, realtime viszi magával a közönséget, vagy fordítva.

Na ez az, ami az írónál nincs.

Az író fejében lidércek kergetnek embereket egy elátkozott erdőben, vagy sárkányok repkednek a Gellért-hegy felett, és amikor végre eljut addig a jelenetig, ahol minden kiderül, vagy összeomlik a karakter, vagy szörnyek kergetnek más szörnyeket, egyszer csak felnéz – és nincs is ott senki, csak néhány szobanövény, jobbik esetben egy macska.

Vagy van ott valaki, akit azzal sújt az élet, hogy az íróval él, és minden felnézésre tikkelni kezd, mert jönnek az olyan mondatok, hogy „Fú, most van az a jelenet, amikor…” vagy „Olyan ötletem van, hogy…”. Az író meg vagy észre se veszi az enyhén türelmetlen tekinteteket, vagy nem érti őket. Pedig jobban belegondolva, én sem örülnék, ha egy filmből csak egy-két jelenetet mesélnének el, azt is úgy, hogy a felét se értem.

Igen, a megjelent könyv is átadja az élményt. Hosszú hónapokkal azután, hogy az író végigment a kalandon, vagyis maga is végigizgulta az egészet. Találkozik az olvasóival is dedikálásokon, rendezvényeken. Hónapokkal azt követően, hogy átélte a kalandot – vagyis addigra már egy teljesen más kalandban van benne.

Na, ezért született a Lidércmegálló. Minden várakozásomat felülmúlta, fantasztikus élmény volt együtt „sztoriban lenni”, valós időben, közösen átélni, ahogy alakul a történet.

 

Némi nosztalgiázás

Sokkal bevállalósabb döntések születtek, mint amire számítottam. Sötét lidércbusz? Ah, ugyan, szálljunk fel, semmi baj nem lesz itten. Gyanús öregasszony, aki lehet, hogy boszorkány? Ó, nem bánt, vágjuk fel a fáját, együnk a kajájából, még aludjunk is nála. Elátkozott mocsár? Király, menjünk oda! Fogalmunk sincs, mit csinál egy lidérc a gazdájával, de már a félelmünket megette, szóval valami túlvilági izé, amivel jobb lenne vigyázni? Hát fogadjuk örökbe!

Ezen a választáson lepődtem meg először:

 

4.jpg

Hogy átmentünk a Boráros-téren guggolásban. Azóta is eszembe jut, ha véletlen oda keveredek (ha a kiforrott, profi Boráros-tér elkerülő technikám ellenére csak ott lyukadok ki).

 

Azt is bírtam, hogy milyen vagány főhőst kerekítettetek. A béta verzióban pár diáig végigvittem mindkét szálon a sztorit, és a kevésbé tökös választásoknál a srác is kicsit félősebb, szerényebb lett, úgy kellett belelökdösni az eseményekbe.

 

Volt sok „mi lenne, ha” kérdés a kommentek között. Itt egy dia a bétaverzióból. Ez történt volna, ha lerázzuk a macskát (ő persze utánunk jött volna a villamosra, de ott is leráztuk volna), és bemegyünk dolgozni.

beta_ppt.JPG

 

Volt az a rész, amikor kértem, hogy segítsetek elnevezni egy lidércet. Na, az azért volt, mert valamiért mindig a lidércnevekkel vagyok a legnagyobb bajban; a Sárkánycsalogató 3-ban például van egy, amivel nem vagyok elégedett, és találtam is a kommentek között olyan nevet, amit majd beleírok. :3

 

kerdes.JPG

 

És most mi lesz?

Először feldolgozom, hogy vége. Hogy nem kell esténként részt írni; beleépült a napi rutinba, és hiányzik. Utána csinálok mindenféle más írós dolgot. Például felkészítem a Sárkánycsalogató 3-at a próbaolvasásra. Meg talán adok már neki valami címet is végre. De ez csak egy. A másik: megírom a Lidércmegállót. Rendesen, egyes szám harmadik személyben, mint bármilyen regényt. Amiből lesz egy e-book, amit megosztok veletek. Merthogy ezt a kisregényt együtt írtuk, ugye. (Ez olyan két héten belül meg is valósul majd).

Aztán április 24.-én folytatódik a Lidércmegálló. Kap egy kis upgrade-et, több mindenben dönthettek majd: helyszínek, karakterek, nevek, meg még ki tudja, mi jut majd eszembe.

Addig meg jövök ezzel-azzal, ami csak úgy spontán eszembe jut, ilyenkor kéziratjavításnál sokat szoktam postolni arról, hol tart a folyamat, szoktam részleteket kitenni, írni eseményekről, kávékról, csirkékről, mindenfélékről. És még az is lehet, hogy kérdésem lesz, hogy például legyen-e valami extra a Lidércmegálló e-bookban, meg a folytatással kapcsolatban már jóval a kezdés előtt kérdezek majd.

Meg persze jövök az e-bookal hamarosan.

Vigyázzatok a lidércekkel addig!

 

süti beállítások módosítása