Józsi kelletlenül ácsorgott az üres, hideg parasztházban; Hollus előtt egy laptop volt a földön, és a férfi úgy ücsörgött a földön, mintha nem lenne kint is, meg bent is vagy mínusz öt fok. Dohos, nyirkos volt a levegő, és Józsi úgy tippelt, két nap alatt kapna asztmát itt.

− De ehhez miért kellett kijönni egy elhagyott putriba?

Hollus valamit a Hurokon állított be, Berzence operációs rendszerén, és szórakozottan válaszolt:

− Nem putri, ezeket a házakat száz évre építették.

− Pont el is telt annyi – pislogott Józsi a plafonra, mintha most, hogy ezt a ház meghallotta, összedőlne az egész. Hollus most fordult felé:

− Luca napja van, ilyenkor nekünk, boszorkányoknak, dolgunk van. Viszont nagyon nehéz a ti világotokban űzni a mesterséget, sok az elektroszmog. Ezek a helyek meg a múltból vannak. Érted, vagy le is rajzoljam?

 Józsi karba fonta a kezét, és a laptop kijelzőjét figyelte. Nyelve hegyén volt a kérdés, hogy ha az emberiség nagyon is jól elvolt az elmúlt évtizedekben Luca napi boszorkányok nélkül, akkor most erre mi szükség van, de Hollus hamarabb megszólalt:

− Ha tényleg igazi boszorkány akarsz lenni, ha akkor ezt meg kell tanulnod. Már persze ha szeretnél vizsgát tenni a Hetedik Királyságban.

Józsi bosszúsan elhúzta a száját. Újabban odaát mindig belekötöttek, amikor vitte a tableteket, mobilokat eladni, hogy ő nem is igazi gyógyító, még boszorkánynak se mondanák, hiszen nem avatták be. Józsi nem is akarta, hogy beavassák, tök para az egész, megalázó is, és így is tud varázsolni.

− Megvan – jelentette ki Hollus, és a monitoron megjelent egy táblázat: hogy ki csinál olyasmit Luca napján, amit nem tanácsos. Maga mellé intette Józsit: − Kezdheted szórni az átkokat – intett a monitor felé.

Józsit kezdte érdekelni a dolog. A Hurok kiírta, hogy egy bankfiókban hárman is személyi kölcsönt vesznek fel, épp a szerződést kötik. Márpedig Luca napján nem szabad kölcsönadni, mert a boszorkányok ellopják, írta a Hurok. Józsi szeme úgy kerekedett el, mint a kisgyereké, amikor kibontja a karácsonyi ajándékot

− Pénz – lehelte, és Hollus elvigyorodott.

− Nem is kevés.

Az utalás nem érkezett meg az ügyfeleknek, és soha nem derült ki, mi történt aznap a bank rendszerével.

Aztán megkeresték, hány nő dolgozik. A Hurok egy végtelen hosszú táblázatot dobott ki, Hollus a fejét vakargatta:

− Jövőre is itt leszünk, ha egyesével átkozzuk el őket.

Józsi összeráncolta a homlokát.

− Szűrni nem lehet?

Hollus csettintett, és szűrést indított.

− Ha fonnának, összekócolnánk a fonalat – magyarázta. – Ha varrnának, nem tojnának a tyúkjaik. De… − nézte végig a listát −, a nagyja irodában dolgozik. Szóval…

Kattintott párat. Aznap az irodaházakban minden olyan számítógépen fagyott, akadozott a rendszer, amin nők dolgoztak.

Józsi kezdte élvezni a dolgot: Hollus leültette a gép elé, a hideg, a nyirkos vályogház betonpadlójára, azzal, hogy ő elmegy egy kicsit beszélgetni a szellemekkel. A fiút kirázta a hideg, nem kérdezett vissza, miféle szellemek; úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a dolgot, és inkább szórta az átkokat. Mosógépeket rontott el, kenyérsütőgépeket és sütőket, és csak egyszer akadt el: a Hurok mutatott egy nőt, aki dolgozik, egy lakókonténerben berendezett irodában, számítógépen, miközben a háttérben tekert a mosógép: kutyaholmit, pokrócokat forgatott. És a nőn nem fogott az átok! A Hurok szerint ugyanis a kilincsre fokhagyma volt kenve, a nő zsebében pedig volt két megpucolt gerezd. Józsi sejtette, ki lehet, de azért a telefonhoz nyúlt, és felhívta Sárát:

− Szia. Nem vagyok benne biztos, hogy téged látlak, mert igazából nem látlak, de nem lehet, hogy mégis bementél dolgozni, és van nálad egy kis fokhagyma?