Egyre közeleg a szeptember 19., szóval úgy gondoltam, megosztok veletek néhány infót a lidércekről és boszorkányokról.

Webregényként indult tavaly tavasszal. Írásilag rám járt a rúd akkoriban, komolyan nem tudtam elképzelni, hogy valaha is eljutok a megjelenésig. Viszont az alkotó tevékenység lényege az élmény megosztása, szóval publikálni kezdtem egy történetet, úgy, hogy csak egy laza vázlatom volt arról, merre megy majd a cselekmény. Szépen lassan össze is gyűltük körülötte egy páran, és nagyon jó volt, hogy van visszajelzés. Az írás király élmény, csak egy baj van vele: amikor szárnyalsz, senki nem tart veled, egyedül ücsörögsz a gép előtt. Itt meg voltak, akik velem jöttek, ami fantasztikus élmény volt.

A publikálásnak hála, nem lehetett lazsálni, folyamatosan írni kellett az újabb részeket. Mégis voltak kimaradások, a valóság nagy troll, ha csak teheti, nem hagy írni. Szóval volt minden: betegség, munkahelyi agyhalál vagy kimerültség miatti szünet, de előfordult, hogy csak úgy… kimozdultam, na. :D

Októberig kerültek ki a részek, amikor is le kellett állítanom. Olyan irányba kanyarodott a történet, hogy nem maradhatott webregény formában. Például olyan hosszúk lettek az epizódok, amit már nem tolerál egy online felület. Ahogy követni sem lehetett volna, mi miért, és ki kivel hol. Természetesen offline folytattam, de már egyedül voltam vele.

Több lidércszereplő akad benne, mint a Sárkánycsalogatóban. Na jó, mennyiségileg az verhetetlen, de a Boszorkányszelídítő lidércei nem passzív lángok, ők csinálnak is valamit. Bajt, például.

Kicsit több hentelés van benne, aminek szimplán annyi az oka, hogy a lidércek amúgy is sötét és ijesztő lények, nem fűzhetnek gyöngyöt az egész sztori alatt (ezt konkrétan egyszer se csinálják, de olyan előfordul, hogy villamosoznak vagy kávéznak).

És végezetül: a regény készítése közben egy valódi lidérc, boszorkány vagy manó sem sérült meg. A nem valódiak viszont... hát, maradjunk annyiban, hogy senki nincs biztonságban.