Hoztam egy kivágott jelenetet az új részből, ami nekem nagyon tetszett ugyan, de azon kívül, hogy kacskaringóztunk összevissza a karakterekkel, nem nagyon adott hozzá a sztorihoz, így mennie kellett...

Hollus délben arra ébredt, hogy csörög a mobilja. Alig találta meg a franciaágy másik oldalán, egy takaró alatt, aztán meg kétszer is elejtette, mire meg tudta fogni. Akkor meglátta, hogy Józsi keresi.

− Igen?

− Mi van, átalszod az egész napot?

Hollus visszatette a fejét a párnára.

− Komolyan felhívtál, hogy szívd a vérem? Ennyi pénzed van telefonálgatni?

− Valami van a Toronnyal. Itt van a nyakamon egy rakás suttyó csempész, hogy nincs térerő a Hetedik Királyságban, és az összes netfüggő boszorkány meg gyógyító a tarkóján pörög odaát, mert nem megy a torrent.

Torrent, mi? – gondolta Hollus, és megpróbálta elképzelni, ahogy a komoly, beképzelt, pökhendi udvari népnek nem hasítanak lefele a sorozatok meg a pornó.

− És miért most szólnak? – kérdezte, amikor rájött, hogy a fiú azért hallgat a vonal másik végén, mert választ vár tőle.

− Talán mert… mert nem volt térerejük?

Na persze, gondolta Hollus. Nem tudnak egyik világból a másikba telefonálni. Nyilván el lettek kapatva, mint a budapesti ügyfelek, és azt hitték, ha nem szólnak, is megjavítja a szolgáltató a hibát. Vagyis ő és Józsi. Viszont, fűzte tovább a gondolatot, a Hetedik Királyságnak nincs hűségszerződése, tehát ha ők nem szolgáltatnak, nem fognak fizetni nekik. Vagyis muszáj minél előbb intézkedni.

− Megyek.

Pedig teljesen más tervei voltak mára. Nem volt benne a programban a Torony, meg az idióta csempészek.

− Igyekezz! − morogta Józsi.

Hollus bosszúsan ült fel, és egy kicsit sem erőltette meg magát, hogy elnyomja rátörő ásítást.

− Zavard el a csempészeket, mire odaérek. Nem akarok beszélni velük.

− Na persze, és hogyan? Kergessem el őket bottal? Téged akarnak!

− Józsi. Komolyan mondom, nem szállok le, ha meglátom őket a hegytetőn.

A fiú úgy hallgatott a vonal másik végén, mintha megsejtette volna, hogy valami gond van, Hollus nem szeszélyből nem akar találkozni velük.

− Jó.

A férfi kikászálódott az ágyból, és közben megjegyezte:

− Helyes. Komolyan mondom, nem volt nálad jobb tanítványom a Nagyseggű Antal óta, aki képes volt egyszerre két széken ülve…

− Bekaphatod − bontotta a vonalat Józsi.

Hollus ledobta a mobilt a konyhaasztalra, aztán lezuhanyozott, megborotválkozott, felöltözött, magához vette a botját, a föld felé csapott vele, a bot nyakörvvé változott a kezében, a nyakörvet a nyakára csatolta, majd kilépett a ház elé, körülnézett, nyugtázta, hogy üres az utca, szóval nem kell kimenni a fák közé az utca végi földút mellett – aztán hollóvá változott, és elrepült.

Hollus már majdnem egy éve abból élt, hogy internetet szolgáltatott a Hetedik Királyságnak, pontosabban az ottani királyi és nem királyi kiváltságos gyógyítóknak és boszorkányoknak. Utóbbiak közül nem mindenki juthatott hozzá a nethez, de ez már nem az ő, hanem a királyi udvar dolga volt. Neki az volt a lényeg, hogy megkapja érte az elég szép összegre rúgó aranyakat.

Miközben a Soroksári út forgalmát figyelte maga alatt, visszaemlékezett, hogy nem volt teljesen zökkenőmentes az indulás. Nem is a technikai részletek okoztak gondot, hanem a megegyezés az itteni mobilszolgáltatókkal. Amikor megszületett az ötlet, Józsival mindegyiket megkeresték.  Mindenhol udvariasan leültették őket valami bőrfoteles tárgyalóba, kaptak kávét meg ásványvizet, és meghallgatták őket. Aztán eljutottak arra a pontra, ahol elmondták: mindketten boszorkányok, és egy másik világnak akarnak internetet szolgáltatni. Végig se mondhatták, milyen nagy lehetőség van egy teljesen lefedetlen területben, meg ott senkinek nincs mobileszköze, azt is el tudnának adni egy csomó aranyért, sőt, még azt sem várták meg, hogy valami varázslattal be is bizonyítsák: igazat beszélnek – ugyanis egy-kettő megjelent valami biztonsági ember a tárgyalókban, és udvariasan, de határozottan távozásra kérte őket.

Aztán rátaláltak a Ma-Sat Zrt.-re. A feltörekvő cég a csőd, a vezérigazgató az idegösszeomlás szélén volt, így nem is kellett különösebben meggyőzni, pont elég volt neki, hogy békává változtatták a kutyáját, majd vissza. Azóta a cég és a vezér is felvirágzott, csak az jelentett problémákat nekik, hogyan számolják el a NAV felé a Holluséktól kapott, igen tetemes jutalékot.

A másik probléma az átjáró volt. Hollus nem akart folyamatosan nyitva tartani egy átjárót, mert bárki átmehet rajta. Ezért egy ösvényt használtak. Ahhoz, hogy a hetedik királyságban legyen térerő, az ottani toronyhoz áramot kellett átvezetni, és össze kellett kötni az itteni nethálózattal. És ahol Budapesten tornyok voltak, ott nem volt ösvény. Csak a Hármashatár-hegyen. De ott sem a mobiltoronynál, hanem egy kilométerrel arrébb, az egyik volt vadászház nappalijában.

Ahogy maga alatt hagyta Buda házait, arra tippelt, hogy biztosan megint a vadászház öreg lakójával lehet gond. Már látta a Hármashatár-hegyi kilátót, de még kellett pár perc, hogy odaérjen.

Józsit egyedül találta a mobiltoronynál, de azért tett egy-két kört, mielőtt leszállt. A fiú a torony betontalpán ücsörgött, és elborult arccal nyomkodta egy tablet érintőképernyőjét. Hollus leereszkedett, visszaváltozott, de Józsi a füle botját se mozdította; egyértelműen nem vette észre őt. A férfi megállapította, hogy itt a hegyen sokkal hidegebb van, mint otthon volt, és hogy az ősz elkezdte komolyan venni magát: látványosan megsárgultak a falevelek ahhoz képest, amikor legutóbb itt járt.

− Aranyeret fogsz kapni − vetette oda Józsinak, és elégedetten nyugtázta, hogy a fiú összerezzent. Lassan fordult Hollus felé, miközben leeresztette a táblagépet.

− Majd megkérek egy boszorkányt, hogy gyógyítsa meg kézrátétellel.

Józsi idegesnek tűnt, mintha robbanni készült volna, és Hollus arra gyanakodott, hogy órák óta próbál rájönni, miért nincs odaát internet. Nyilván nem segített az állapotán az sem, hogy idióta csempészekkel kellett huzakodnia, akik átjárnak ide táblagépeket, mobiltelefonokat, akkumulátorokat venni, amit aztán eladnak a Hetedik Királyságban. És nem mellesleg olyan bicskanyitogató stílusuk van, hogy Hollusnak minden alkalommal le kell gyűrnie a kísértést, hogy hascsikarós rontást tegyen rájuk.

− Az öreget nézted? − intett a fák felé Hollus.

− Szerinted? Rohadt gyökér csempészek csak most koccoltak le. Órákig vitatkoztam velük.

Hollus bólogatott:

− Némelyiket hozzákötném egy vonathoz – kezdte elmerengve. – De csak az egyik lábukat. A másikat az ellentétes irányba induló vonathoz.

Józsi olyan elgondolkodó arckifejezéssel fogadta a kijelentést, mint aki elképzeli a jelenetet, és ettől szemlátomást lenyugodott valamennyire. Aztán felemelte a táblagépet.

− Megnézhetjük az öreget, de nem hiszem, hogy ott lenne a gond.

− Hátha megint elvágta a kábelt.

Józsi felállt, és közben megcsóválta a fejét.

− Passzolok. Olyan, mintha nem látná egymást a két torony.

− Ha elvágta a kábelt, akkor előfordulhat.

− Nem úgy értem. Azt látom, hogy ott van − emelte meg a tabletet, − de mintha nem küldenének egymásnak adatot.

− Attól függ, az öreg melyik kábelt vágta át.

Elindultak a betonúton. Hatalmas, öreg fák között gyalogoltak, le, a tisztás felé, ahol a négy egykori vadászház állt.

− Nem lehet átrakni azt az átjárót? − kérdezte Józsi.

Hollus megrázta a fejét.

− Új ösvényt nyitni?

− Sem.

A fiú elgondolkodva nézett a távolba.

− Macskává változtatni az öreget?

A férfi lassan a fiú felé fordul – majd vissza, az út felé.

− Nincs baj a Tivadarral, csak morcos lesz, amikor a csempészek megjelennek a nappalijában. Megmondtam nekik, hogy ne ezt az ösvényt használják. Most hol jöttek? Az öregen keresztül?

− Azt mondták, máshol.

− Persze, hogy azt mondták.

− Nem úgy tűntek, mint akik hazudnak.

− Persze, hogy nem úgy tűntek.

Józsi megállt:

− Figyelj, három napja felé se néztél a cuccnak! – Hollus közben megtorpant. – Én szórakozok az idióta csempészekkel, a Ma-Sat könyvelőjével, nagyon örülnék, ha legalább nem ennyire látványosan szórakoznál az egészen!

Hollus megvárta, hogy befejezze, aztán vállat vont:

− Megvan nekem is a magam dolga − azzal elindult, de Józsi nem követte egyből: széttárta a két kezét, az egyikben még mindig a tabletet szorongatva, és kitört:

− Mégis micsoda?

Hollus vállat vont.

– Egy boszorkány mindig talál magának dolgot. Hidd el, nem szórakoztam az elmúlt napokban.

− Elmész a francba − zárkózott fel mellé Józsi.

− Szabira én is elmehetek néha – vont vállat Hollus.

− Jó, de mondjuk szólhattál volna. Például.

− Miért, te szóltál, amikor fesztiváloztál?

− Mondtam, hogy a fesztiválszezonban használhatatlan leszek.

− De ennyi hétig? Van még egyáltalán májad?

− Az enyém legalább edzett.

A férfi bosszúsan elhúzta a száját. Józsi egyszer vitte el őt kocsmázni, és aztán soha többet. A boszorkány részegen elkezdett repkedni a városban. Először seprűn. Majd, miután azt elhagyta valahol, hollóvá változva. Hollóként nekiment mindennek, mert nem látott a sötétben. Szóval, miután végigverte magát néhány háztetőn és villanyoszlopon, bagoly képében folytatta az ámokfutást, és megállapította, hogy részegen nem csak járni, repülni is nehéz. Aztán belezuhant egy mesterséges tóba, és majdnem belefulladt, mire eszébe jutott, hogy itt lenne az ideje visszaváltozni emberré. Józsi és Sára fél éjszaka őt kereste, míg végül megtalálták egy parkban, egy padon, teljesen kinyúlva. Majd másnap kékre-zöldre verve, sáros ruhában ébredt Józsi és Sára kanapéján. Ha nem is beszélték meg, de innentől tényként kezdték kezelni, hogy Hollus súlyosan nem bírja az alkoholt. A férfi azért kijelentette, hogy ideát úgy iszik mindenki, hogy a Hetedik Királyság udvari mulatságain a csodájára járnának, pedig azok az orgiák se voltak semmik.

Megérkeztek a volt vadászházba. Ott megállapították, hogy az öreg Tivadar valóban elvágta a netkábelt, mert az éjszaka közepén egy csempészt talált a nappalijában, aki részegen aludta az igazak álmát. Kifaggatták, hogy nézett ki, megbeszélték, hogy többet nem engedik át az ösvényen, kiengesztelték az öreget ígéretekkel, esküdözéssel,
 végül kijöttek a Ma-Sat technikusai megcsinálni a kábelt, morogtak az öreggel, hogy nem azért kap a nagy büdös semmiért havi ötvenezer forintot, hogy átvagdossa a kábelt, és Józsi meg Hollus ezen a ponton lépett le.